Egy Neander-völgyi ősembercsalád tavasszal elindul a tenger mellől nyári szállására: alig derengő értelmük derekasan birkózik a természet fölébük tornyosuló, vad erőivel. Másban nem bízhatnak, csak egymásban: szoros és meleg, már emberi kapcsolat fűzi egymáshoz őket. Nyári barlangjukban lejátszódik az emberiség egyik legnagyobb korszakváltása – találkoznak a homo sapiens-szel, a nyilat, csónakot ismerő, varázslatot űző, gondolkodó emberrel, a mi közvetlen ősünkkel. A találkozás nem lehet más, csak tragikus; kezdetleges világuk nem az új, gondolkodó és harcos, a túlvilág vélt erőit is harcba hívó ember világa; az értetlenség válaszfala a két nép között áthatolhatatlan.

Goldingnak e műve a több ezer éves folyamatot mesterien sűríti egyetlen epizódba. Az izgalmas történet mélyebb mondanivalót hordoz, a jó és a rossz, az értelem és az ösztön, a tűrés és az erőszak, az ártatlanság és a tudás viszonyát vizsgálja.

Sir William Gerald Golding (1911-1993) a huszadik századi angol regény egyik megújítója, aki a hagyományos realista ábrázolásmódtól elfordulva mélyenszántó parabolákban, a mítoszok sokszínűségét és egyetemességét idézve világított rá az emberi állapotra. Világképét saját megfogalmazása szerint az univerzális pesszimizmus és a kozmikus optimizmus kettőssége jellemezte. 1983-ban Nobel-díjjal tüntették ki. Legfontosabb regényei: A Legyek Ura (1954), Az utódok (1955), Ripacs Martin (1956), A torony (1964), A piramis (1967).

Golding harmadik regénye, a Legyek ura és az Utódok után, az 1956-ban keletkezett Ripacs Martin, életművének legtalányosabb darabja; formai és tartalmi szempontból egyaránt újat jelent. Az óceán magányos sziklaszirtjére vetődött hajótörött mindvégig az ájulás és az öntudat határán, az embert meghatározó legerősebb ösztön hajtóerejétől indíttatva, küzd a reménytelennek tűnő túlélésért. Látszólag napokig, valójában percekig. A vízbeesés pillanatától a tudat utolsó felvillanásáig követi az író hősének kétségbeesett erőfeszítéseit, csapongó, múltat idéző asszociációit. Az óceán sziklaszigetének Robinsonja, Christopher Hadley Martin tartalékos tengerészhadnagy, civilben színész, a rendezői önkény örökös kiszolgáltatottja, alkoholmámorok hazug kiteljesedéseibe menekülő, két lábon járó középszer, az önmegvalósítás kudarcának áldozata, a regény tragikus iróniája folytán élete legnagyobb, emberformáló élményébe hal bele.